S. Varga Zoltán

A fények folyama (18+)
(A novella megjelent a Létigen folyóiratban, 2022.07.31-én.)

No more masquerade –
you’re one lonely star
/Madonna: Take a Bow/

Amikor Michel kifutott a lépcsőházból az arcát megcsapta a hideg éjszakai levegő de továbbra is forgott vele a világ reszketett egész testében szédült az utcalámpák sárga fényt hánytak körülötte a macskakövekre remegő lábai nem bírták el a súlyát összeesett és már nem is tudta hogyan tudott lefutni az ódon lépcsőházban körbe-körbe ilyen gyenge lábakkal csak a lendület vihette feltápászkodott és imbolyogva átszaladt az utca túloldalára neki egy sétáló párnak akik egy kiáltással szétrebbentek és ő futott tovább a sötét utcán csattogó léptei visszhangzottak a házsorok között de nem tudta merre fut hová lehet futni ezek után ki a világból bárhová ahol nem kell emlékezni ahol nem fáj semmi ahol végleg megpihenhet ahol nem éri el Jacques keze de még az emlékének a keze sem mert ő már egy emlék ma éjszaka végleg emlékké vált többé nem létezik testi valójában mert megtette Michel megtette erős volt bátor volt és megtette végleg vége van mindennek a múlt megszakadt a jelen pillanatában egy mozdulat kellett csak hozzá ami elvágta az idő filmjét egy vad mozdulat tiszta erőből amire nem is hitte képesnek magát de megtette hős volt a legerősebb ember a világon lenézett és kezében még ott volt a kés elejtette és csattogott a macskaköveken tenyerén feketének látszott a vér a sárga lámpák fényében és Michel eltátotta a száját ez is egy rész belőle így mégis létezik még testi valójában ráragadt a tenyerére hozzásimul a testéhez levakarhatatlanul el kell tűnnie onnan is addig nincs vége amíg így ráakaszkodik a testére talán még mindig meleg még mindig él nem szabad élnie ennek a kis részének sem le kell mosni így Michel balra fordult egy sarkon és a tér túloldalán meglátta a messzi-messzi Eiffel-tornyot a tetején körbeforgó fénnyel mint egy világítótorony ami mutatja a hajóknak a helyes utat ami vigaszt nyújt a háborgó tengeren hogy erre van az otthonod erre van a béke és nyugalom és biztonság így Michel arrafelé futott gondolkodás nélkül mert gondolkodni nem akart csak el innen a lépcsőháztól minél messzebbre vihogó részegek jöttek szembe és elektronikus zene szólt kikerülte a járókelőket csak futott lihegve a folyó felé át egy füves-sáros részen majd egy országúton (épp nem jött autó) a túloldalra és nekiesett a rakpart kőkorlátjának de menni kell futott a korlát mentén és talált egy kőlépcsőt amely levezetett a rakparthoz megfordult,

és lelépkedett,

hátrafelé,

az utcát nézve,

hogy követi-e valaki,

talán az Emlék,
talán a lakók a házból,

félve hogy hátraesik,

de lépkedett,

lelépett a rakpart kövezetére megfordult és futott a folyó mellett orrába mart a követ nyaldosó víz szaga az iszapszag és a vízben tükröződtek a túlpart sárga és fehér lámpái elmosódottan mert gyors volt a sodrás és Michel futott lihegve a víz mentén át azon a homokkal felszórt részen ahol nappal emberek táncolnak mintha tengerparton lennének spanyol zenére de most üres volt és sötét és hideg csak Michel léptei csattogtak átfutott a puha homokon a túloldalon folytatódott a csattogás de lelassított mert talált egy kis vaslétrát amely levezetett a vízhez így Michel letérdelt rálépett a fémfokra rozsdaszag megmarkolta a vékony rudat lépett még egyet lenézett a cipője alatt fodrozódó vízre és lefelé görnyedve lenyújtotta hozzá véres kezét,

és tenyerét végigsimították a hideg hullámok, hogy egész teste libabőrzött tőle

és az erős sodrás lemosta tenyeréről a vért, amely elkeveredett a vízzel örökre

és messzire vitte, ahol nem lesz többé Test, csak Emlék a folyó sebes sodrán

és oda jut, ahová oly sok minden jutott Párizs véres történelme során

és csak a Szajna tudja, mi mindent mosott már el ugyanilyen őrült éjjeleken

és a Szajna megőrzi az ő titkát is, a folyó bölcs, öreg és megül a bűnjeleken

és Michel mosolygott, mert vége van, együtt a hullámzó fényekkel

és a fények folyama elringatta őt, átölelte, keringett a szellemlényekkel

és lehunyta szemét, mert elszédült, de a fények beszivárogtak szemhéjain át

és ujjai szétnyíltak a rúd körül, elgyengült, kezdte elengedni a vaslétrát

mert úgyis értéktelen és sehová sem tartozik, az egész élete sós-keserű íz

milyen egyszerű lenne, ha őt is elvinné a víz

de magához tért és újra megszorította, kihúzta kezét a vízből és az megtisztult,
vége van,

Vége van mondta rekedten és szája legörbült zokogott könnyei a folyóba hulltak mentek a vér után de Michel kiegyenesedett fellépdelt a létrán a rakpart kövezetéhez felállt megtörölte szemét és futott tovább vége van megtisztult Jacques nincs többé egy csepp se maradt belőle csak az emlékek amiket nem mos el semmilyen folyó ezek levakarhatatlanul a lelkére ragadtak kezdve azzal az esti beszélgetéssel amelyet nyolcévesen hallgatott ki amelynek során először hallotta azt a szót nem lehet hogy buzi lesz ez a gyerek? kérdezte nevelőapja Anyától mindig csak lányokkal látom még a haját is hosszúra növeszti mint ők később pedig miért nem a fiúkkal focizik, és miért Madonnát hallgat, az ő korában én Guns ‘n Rosest hallgattam mint minden normális gyerek és Anya csak azt mondta nem tudom nem védte meg talán ő is gondolkodott már a dolgon talán ő is gyanakodott de ő sohasem bántotta emiatt Jacques viszont rászállt maga akarta levágni a haját ollóval de ő visítozva ellenkezett és ekkor Anya a védelmébe vette ne bántsd a gyerekemet! de nem használt Jacques az ablakból nézte a csipkefüggöny mögül amikor ő elindult iskolába és délután megkérdezte melyik lány tetszik neki és Michel hazudott neki mondott neveket és maga sem értette miért nem tud a lányokra úgy gondolni ahogy a többi fiú az osztályban akik meztelen nős képeket mutogattak egymásnak a pad alatt vihogva és Michel őket csodálta hogy milyen életerősek vakmerőek fittyet hánynak a tanárokra és izmosabbak mint ő jóképűbbek mint ő biztosan boldogabbak is és izmosak amikor átöltöztek tesiórán az öltözőben látta a felsőtestüket és a gyomrában különös remegést érzett a lányok teste viszont abszolút nem érdekelte csak barátok voltak de elfordította a tekintetét a fiúktól mert ő is fiú volt és ez így nincs rendjén egy fiúnak a lányokat kell kívánnia hallotta esténként a falon keresztül amit Jacques csinált Anyával és ő nem akarta azt csinálni senkivel mert miért csinálják azt a felnőttek és neki miért kellene azt csinálnia kötelezően egy lánnyal ahogy az osztálytársai dicsekedtek egy-egy mellfogdosással és lopott csókkal sőt volt akinek igazi barátnője is volt és mutatta a gumit a táskájában hogy megint vett és Micheltől távol állt ez az egész ő csak csendet akart nyugalmat semmi elvárást semmi megfelelést semmi szigort de Jacques szigorú volt kitépte a kezéből a verseskötetet és pornómagazint adott neki hogy azt nézegesse és fussa körbe a háztömböt hogy izmos férfi legyen belőle és egyen rendesen hogy ne legyen ilyen nyápic de mindez nem használt sőt Jacques egyre haragosabb lett megszaporodtak a veszekedései Anyával a cipőibe is csak belebújik mint egy papucsba ki se fűzi és tíz fekvőtámaszt nem tud lenyomni egy balfaszt nevelsz belőle végül egyik este berúgta a szobája ajtaját és felkapcsolta a villanyt és üvöltözött hogy kiverem én belőle a buziságot! kirángatta Michelt az ágyból és bokszolóállásba vágta magát gyere üss te először lássuk milyen kemény vagy de Michel csak állt pislogva remegve és BUMM jött az ütés az arcába elesett és Anya sikoltozott hogy ne bántsd a gyerekemet! és Jacques nekilökte őt is a falnak annyira hogy Anya koponyája betört és ömlött le a vére a virágos tapétán eláztatta a parkettát is hogy a fal mellett fel is duzzadt de a rendőrségnek azt mondta Jacques hogy Anya csak elesett beverte a fejét és találtak is alkoholt a halott vérben egy pohár bornyi alkoholt amelyet a vacsora mellé ivott és Jacques szomorúan mesélte hogy Anya sokat ivott és nem tudták lebeszélni róla és ők hittek neki elengedték és Michel gyámja lett kettesben éltek ott tovább de kerülték egymást és Jacques még többet ivott mint előtte és többször is elmondta hogy amint betöltöd a tizennyolcat kibaszlak innen mehetsz ahova akarsz és amikor elkattant benne valami gyomorba vágta őt mert ott nem marad nyoma a falat újrafestette de a parketta duzzanata megmaradt örök mementóul és egyszer részegen maga elé térdeltette és elővette petyhüdt péniszét hogy tényleg ezt akarod, erre vágysz, ez tetszik neked? és Michel sírt sírva aludt el sírva ébredett és rettegett az egész napjától ahol már elkerülte a lányokat is és elkerülte a fiúk szép tekintetét mert nem helyes így egyedül élt mert egyedül volt a legjobb egyedül senki sem bántotta egyedül akart maradni az egész világon és tizenhét éves lett és Jacques kijelentette hogy egy éved maradt aztán mehetsz amerre látsz és Michel megint sírva aludt el és másnap este Jacques részegen jött haza felkapcsolta a lámpát kirángatta őt az ágyból és ököllel ütött a gyomrába de Michel görnyedten a konyhába szaladt kihúzott egy kést a tartóból és Jacques torkába vágta egy erős kézmozdulattal amelyre nem is hitte képesnek magát és ott megállt az idő,
Jacques szeme elkerekedett és spriccelt a vére olyan erővel hogy arrébb lökött egy poharat a konyhaszekrényen a vérsugár koppant a pohár oldalán és az arrébb ugrott és Michel hallotta a saját hangját ezt Anyáért és Jacques összeesett és vére szétterjedt a fehér járólapon Michel pedig rohant és még most is rohan talán örökké a jövő felé minél messzebbre a múlttól de az emlékek is vele rohannak nem hagyják békén ezért zajra vágyott hogy elmossa a hangokat csak rohant a zaj felé a fény felé a világítótorony felé amely utat mutat az eltévedt lelkeknek a torony alatt mindig emberek nyüzsögnek éjjel is nappal is átfutott egy hídon és megérkezett a tömegbe külföldi turisták közé épp visszaszámoltak mosolygó arccal néztek felfelé saját leheleteik ködén át five, four, three, two, one és tízezernyi izzó kezdett villogni a torony teljes felületén pezsgett az egész irdatlan vasszerkezeten a rendes óránkénti fény-show és az emberek éljeneztek ugráltak valaki átölelte Michelt egy szőke fiú aki ugrált és kiabált és Michel visszaölelte vele ugrált és sírva nevetett hogy szabad vagyok! szabad vagyok! szabad vagyok!

A novella megjelent a Létigen folyóirat 3. számában.