S. Varga Zoltán

A sztár és a csillag
(A novella részt vett a péceli könyvtár 500 szavas novellapályázatán. Januári kulcsszó: CSILLAG.)

Anjelica Cox az arcát árnyékolva lépett ki a Cannes-i filmszínház épületéből, mert már a bejáratnál elvakították a vakuvillanások. Félénken ismerte fel, hogy ezentúl így kell élnie, talán az utcára sem léphet ki többé; de hát ezt akarta. Tűsarkú cipője puhán koppant a vörös szőnyegen, és ekkor megadta magát, elvette kezét, széles mosollyal megrázta szőke fürtjeit, és hagyta, hogy fotózzák. Engedélyezte magának, hogy élvezze az ünneplést: eddigi észrevehetetlen tévésorozatos vendégszereplései után egy igazi mozifilm főszerepét adták neki, és a kritikusokból és újságírókból álló nézőközönség felállva tapsolt odabent az imént, ők pedig összeölelkeztek a stábtagokkal. Ez a film hatalmas siker lesz nemcsak Európában, hanem odahaza, az Államokban is, édesanyja büszke lesz rá. Véget ér a névtelenség korszaka, ezután biztosan ömleni fognak hozzá a szerepajánlatok, válogathat is közöttük, csak ami az ő stílusához illik; és még csak huszonkét éves! Arany ruhakölteményén villogott a vakufény, és ő büszke mosollyal integetett a fotósoknak, meg is állt, pózolt jobbról, pózolt balról.

Valaki sikoltott, és a tömegben kezek lendültek az ég felé.

– Úristen, mi az? – kiáltották több felől. A fotósok is az égre emelték a kameráikat, és szaporán csattogtattak.

Anjelica azt vette észre, hogy egyedül maradt a vörös szőnyegen. Senki sem nézte őt többé. Megilletődve a fotósok felé indult, közelebb lépett a szőnyeg széléhez, a kordonként szolgáló bársonykötelekhez, és egy réz tartóoszlopra támaszkodva maga is felnézett az éjszakai égre.

A filmszínház tetejének pereme fölött fehér tűzvirág nyílt az égen. Lassan nőtt és fényesedett, már csaknem olyan erősen ragyogott, mint a telihold. Anjelica eltátotta a száját. Emlékek rohanták meg, egy gyermekkori tábortűz emléke, amikor a hegyekben táboroztak a családdal, a tűz felszálló pernyéi elvegyültek a csillagok pöttyeivel, és édesapja, aki csillagász volt, mesélt neki a csillagokról, a születésükről és halálukról. Ő ugyanilyen tátott szájjal hallgatta azokat a történeteket, és most pontosan tudta, mi történik. A Cannes-i égbolt fényszennyezése elhanyagolható a Los Angeles-ihez képest, így Anjelica látott más csillagokat a robbanás körül, felismerte az Orion csillagképet, megtalálta a három csillagból álló övet, és fölöttük, az emberalak bal vállában történt a robbanás – mintha szegény ógörög vadászt vállon lőtték volna egy fájdalmasan modern rakétavetővel. Anjelica felkacagott örömében.

– Végre! – kiáltotta. – Végre felrobbant!

Karjait is felemelte, és ugrált örömében, mint egy kislány. A fotósok meglepetten visszairányították rá a kameráikat, és öltönyös riporterek léptek hozzá.

– Anjelica Coxot kérdezzük a különös égi jelenségről; ön talán tudja, mi az? – Mikrofont toltak az arca elé.

– Igen! – felelte boldogan. – Felrobbant a Betelgeuse! Egy vörös óriás volt, a csillagászok évtizedek óta várták, hogy felrobbanjon, mert tudták, hogy gyönyörű látvány lesz, és végre megtörtént! Hónapokig ott fog ragyogni az égen, nappal is látható lesz!

Könnyes arcával az egyik kamerához fordult.

– Anyu! Menj ki a kertbe, felrobbant apu csillaga!

Amikor beült a limuzinba a rendező mellé, a férfi beletúrt izzadt hajába.

– Hú, megijedtem egy pillanatra, az a csillag majdnem ellopta a show-t a filmünktől. De most minden újságcikkben, ami hírt fog adni a robbanásról, a te neved is ott lesz a csillag neve mellett. Szép munka, drága – mondta a férfi, és Anjelica ragyogott.