Sparrow

A bácsi

– Letelt az öt perc, fiatalember! – toppantott a kislány az ajtóban. Arca kipirult a haragtól, szőke hajából egy szál a homlokára tapadt. – Tudtam, hogy nem leszel kész. Most elmegyek felvenni a kabátomat, de ha visszajövök, és még mindig köntösben leszel, akkor soha többé nem játszhatsz a pincében!

A bácsi búsan lógatta a fejét, fehér szakálla csaknem a betonpadlóig ért.

– Megértetted?

– Igen, anyu – dünnyögte a bácsi a szakállába.

– Nem hallom?

– Igen, anyu! – felelte a bácsi hangosabban.

– Hát kíváncsi leszek – vetette oda a kislány, majd becsapta az ajtót.

A bácsi visszafordult a poros szekrény felé, s közben oda sem figyelve megtörölte szemét a szakállával. Annyi kincs van a pincében, annyi felfedezésre váró csoda! Amikor csak tehette, itt játszott, és fájt volna neki, ha nem jöhetne le ide többé. A szekrény és a gyalupad ódon faillata, a fényben táncoló porszemek milliárdjai… Fel is nyúlt a levegőbe, és ujjával örvényeket kavart a porfellegbe, többet egymás mellé. Az örvények sebesen pörögtek, ellaposodtak, csigaformát vettek fel. A bácsi mosolyogva nézte őket, de szemében még csillogott a könny. A szekrényre nézett, amely tele van csodákkal. Kihúzott egy fiókot, és kivett onnan egy csigába tekeredett vonalzót. Kihúzta egy darabon, majd hagyta, hogy visszaugorjon csigaformába. Könnytől csillogó szeme ismét mosolyra húzódott. Megint kiegyenesítette a vonalzót. Az egyik élén kilopascalban voltak megadva a fokok, a másikon kilométerben. Apu hobbija a meteorológia, ezt a vonalzót használja felhőmérésre: ha elveszne, nagyon mérges lenne. A bácsi elengedte a vonalzót, hogy visszaugorhasson csigaformába, majd gondosan visszahelyezte a tekercset a fiókba.

Körülnézett. A félhomályos pincében szállt a por, szemcséi táncoltak az ablakon beáradó vöröses fényben, amely jobbra-balra cikázott, mintha szirénáznának odakint. A bácsi nehézkesen odacsoszogott az ablakban álló virágcseréphez, és felemelte a mellé készített vizeskancsót. A cserépbe nézve látta a fekete földet a kifejlett növény szellemképén át a cserjeállapot összes fázisával együtt, egy időben. A bácsi elmosolyodott. Egyszerre örült az első levélke kibújásának, annak, hogy milyen terebélyes bokor lett a kedvencéből, és annak, hogy tényleg elültetett egy magot, milyen jó ötlete támadt. Ez (volt) (lesz) az ő titkos hobbinövénye. Beleöntötte a vizet a cserépbe, majd elvitte a kancsót a falhoz. Reccsenő háttal leguggolt, beleöntötte a maradék vizet egy összetekert slag végébe, majd elvitte a kancsót egy sötét sarokba, ahol nehezen lehet csak megtalálni, sok frusztráció árán. Többé nem lesz rá szükség.

Egy másik fiókban szögeket talált. Az egyik szög furcsán állt: egyszerre kétfelé görbült. A bácsi kivette a többi közül, és jól megnézte magának. Elvitte az esztergapad szélébe épített satuhoz, beleszorította, majd egy kalapáccsal derékszögbe kalapálta. Kiengedte a satut, és kivette az elgörbült szöget. Ez az, így lesz jó. Ez az a szög, amely elgörbül, miközben apu beleveri egy szék ülőkéjébe; de a javításnak hála most éppen hogy kiegyenesedni fog. Apu hálás (volt) (lesz) neki.

A kedvencei az üveggolyók voltak. Elővette őket a legfelső fiókból, majd egy nyögéssel leült velük a betonpadlóra. A szeme elé emelte az elsőt. Az ablak ragyogó négyszöge kéknek látszott a golyón át, majd a kékség vörösbe fordult. A bácsi felvett egy másik golyót. Azon átnézve sárgának látta a fényt, amely átfordult zöldbe. Egyenként átnézett az üveggolyókon, azután letette őket a betonpadlóra; körbe, vonalba, majd szinuszgörbébe rendezte a golyókat. Sajnos túl kevés volt belőlük.

Egyet külön rakott a többitől, és megpróbált egy másikat rátenni a tetejére. Összevonta bozontos szemöldökét: ez a játék erős koncentrációt kívánt. Egyik kezével a felső golyót tartotta, közben a másik keze gravitációs vonzásával igyekezett a helyén tartani azt. Elengedte a golyót, és az valóban fent maradt az alsó tetején. Szabad kezével kitapogatott egy újabb golyót, és feltette a felső golyó tetejére. Közel hozta a másik kezét, elengedte a golyót... és az fent maradt az immár három golyóból álló torony tetején. Kitapogatott egy negyedik golyót, feltette az építmény tetejére... koncentrált... elvette a kezét, és a golyó fent maradt.

Puffant a kilincs, kitárult az ajtó, és az üveggolyók szanaszét gurultak a betonon. Egy szőke kislány lépett be a pincébe.

– Szóval itt vagy – mondta látható megkönnyebbüléssel. – Már kezdtem aggódni. Öltözz fel, mert elmegyünk a kórházba: megnézzük Gliese nénéd születését. Emlékszel Gliese nénire, ugye?

– Igen – motyogta a bácsi a szakállába.

– Neki van ma a születésnapja, és úgy illik, hogy elmenjünk hozzá a kórházba. Öltözz fel, kicsim. Még öt percig játszhatsz, de utána visszajövök, jó?

– Igen, anya.

– Öt perc múlva szeretném, ha az előszobában lennél felöltözve, indulásra készen.

– Ott leszek, anya.

A kislány becsukta az ajtót. A bácsi kelletlenül lehajolt, és felszedte a földről az üveggolyókat. Visszavitte őket a felső fiókba, és betolta azt. Szipogott. Könnyes arcát a szakállába törölte. Még játszani akart. Ez nem igazság.

Kinyitott egy kis ajtót a szekrényben, és kivett onnan egy öklömnyi, poros gömböt, amely a saját műanyag állványán állt. Odavitte az ablakhoz, és könnyáztatta szakállával letörölgette róla a port. A gömb nagy része kék volt, szabálytalan alakú barna foltokkal. A bácsi nem tudta, mire való, de kék színének mélysége lenyűgözte. Mintha tömör üvegből volna. Tovább törölgette a szakállával, de a barna foltokat nem tudta eltüntetni. Azok is a gömbhöz tartoztak, éppúgy, mint a kékek. A bácsi megpörgette a gömböt, és az sebesen pörgött a tengelye körül, felszíne nedvesen csillogott a kintről jövő villódzó fényben. A bácsi kinézett az ablakon.

Az égen egy vörös és egy sárga nap ragyogott, sebesen keringtek egymás körül, ez okozta a fény ide-oda cikázását. Az utcán a lámpaoszlopoknak és embereknek két árnyékuk volt, amelyek ollózva nyitódtak-csukódtak. Sárga fény öntött el mindent, azután a vörös nap került előtérbe, és vörösbe borította a tájat. Aztán ismét a sárga nap került előre. Az autó már a ház előtt állt, apu a vezetőülésben várta őket. Tényleg jobb lenne indulni.

A bácsi letette a gömböt az ablakpárkányra, és az ajtóhoz sietett, amennyire hajlott háta engedte. Kinyitotta, és becsukta maga után. Csak a csattogás hallatszott, ahogy felsietett a lépcsőn.

A pincehelyiség üres lett: csak a porgalaxisok pörögtek tovább a levegőben. A párkányon álló gömb is forgott, felszínén csillogott a nedvesség, a bácsi könnyei. Teltek az évek. A nedvesség hatására mikroorganizmusok szaporodtak el a gömb felszínén. A tengerekben kezdődött, majd átterjedt a szárazföldekre, és csakhamar az egész gömböt elborították. A bácsi soha többé nem jöhetett le a pincébe, és akik örökölték (ráhagyták) a házat, azok nem nyúltak a gömbhöz.