1.
— Tudod, mit akarok mondani — néztem Zsoltira szúrós szemmel. Zsolti szotyizva érkezett a játszótérre, most is a lábam elé köpködte a héjakat. Vállat vont.
— Halványlila fingom sincs.
Néztem rá, hogy csak hülyíteni akar-e engem, de ő kifejezéstelen arccal csámcsogott, köpött, nézelődött. Két kisebb lány elfoglalta a körhintát, de most ez sem tudott érdekelni.
— Ne tettesd a hülyét — szóltam rá. — A Rossz Zsaruról van szó. Nincs benne a dobozban.
— Milyen dobozban?
— A legós dobozban! Amit vasárnap visszaadtál nekem! Ma néztem csak bele, megvan minden darab, csak a Rossz Zsaru hiányzik. Add vissza!
Megdöbbenéssel nézett rám. — Mi, nem én vettem el!
— Ki más lehetett volna?
— A hülye nővéred például.
— A Zsuzsi már nyolcadikos, és nem is legózott soha, de ezt te is tudod jól, csak hülyítesz engem bazmeg! Add vissza a Rossz Zsarut!
— De mondom, hogy nincs nálam! — védekezett Zsolti. — Visszaadtam a dobozzal együtt!
Hazudik. Ezt biztosan éreztem, és a harag könnyei kaparták a torkomat. Az egyetlen barátom. Az osztálytársaimmal nem értjük meg egymást, nekem csak Zsolti van, a szomszéd lépcsőházban lakik, és ő az egyetlen barátom ezen a világon. És most ő is hazudik nekem? Visszanyeltem a könnyeket, mert ciki lett volna, ha elsírom magam. Apu mindig azt mondja, hogy majd akkor sírjak, ha elhagy az asszony, addig semmi igazi problémája nincs az embernek, de én szeretem a Rossz Zsarut, nekem ez igazi probléma, nélküle hiányos a készlet, és tuti nem kapom meg mégegyszer, mert önmagában nem árulják, csak az egész rendőrös készlettel együtt, és apu biztosan nem veszi meg nekem mégegyszer, amikor csak egy emberke hiányzik belőle. Biztos, hogy Zsoltinál van, talán elvesztette, vagy megrágta a kutyája, csak nem meri bevallani. Sóhajtottam. Az egyetlen barátom. Még ha egy seggfej is. Nélküle nekem senkim sincs ezen a világon. És végül is lehet, hogy át tudom színezni a tűzoltóparancsnokot kékre. Vállat vontam.
— Jól van. Másszunk fel a rakétára.
— Jó! — ujjongott, és elfutott a rakéta irányába. Futottam utána, és közben gondolatban elbúcsúztam a Rossz Zsarutól. Mert tudni kell elengedni. Ezt is apu mondta, miután anyu elment. Tudni kell elengedni, mert néha csak elveszítünk dolgokat, ez van. Pedig anyut el sem veszítettük, minden vasárnap elvisz engem az új lakásába. Én viszont tényleg elveszítettem a Rossz Zsarut. Soha többé nem láttuk egymást.
2.
Az utolsó kristálypoharat fényesítetten a pultban, amikor megjelent előttem az izgatott vendég. Letettem a törlőruhát, és neki szenteltem a figyelmemet.
— Parancsoljon, uram.
— Csak a szokásosat, William — mondta ideges vigyorral.
A szemöldököm felszaladt, de csak egy udvarias magasságig.
— Elnézést uram, de nem emlékszem önre. És a nevem nem William.
— Tudom, csak ki akartam próbálni, milyen ez. Viszlát! — Sarkon fordult, és elhagyta a Bellagiót a főbejáraton át. Sose láttam többé.
3.
— Jó napot. Az van odaírva kint az ajtóra, hogy bármilyen koktélt kikevernek, igaz ez?
— Így van, amennyiben rendelkezünk a megfelelő hozzávalókkal.
— Rendben. Én szeretnék egy egyedi koktélt. Az alapja egy Piña Colada, de kérnék bele egy evőkanál olivaolajat.
— Olivaolajat?
— Igen, hogy jobban csússzon.
— Hmm, megoldható. Más egyéb?
— Igen, kérnék bele egy kis sört.
— Sört?
— Igen, csak két ujjnyit.
— Sört? A Piña Coladába?
— Igen.
— Na hordja el magát.
Sose láttam többé.
4.
A nyár súlyos lepelként nehezedett rám, ahogy a hintán ültem lógó fejjel. Szoknyám lelógott a porba, nem számít, eggyel több kiabálás. Nem érdekel. Azért szaladtam le, mert anyu széttépte a mesekönyvet, amit épp olvastam, és kiabált, hogy miért nem a szobámat takarítom, ő fáradt, mert sokat dolgozik, hogy eltartson engem, feláldozza értem az életét. Ekkor szaladtam le, sírva.
Árnyék vetült rám, egy nagyobb fiú állt ott, talán nyolcadikos. Bennakadt a lélegzetem, a gyomrom is összerándult. Ő is bántani akar?
— Figyeltelek messziről, láttam, hogy szomorkodsz — szólalt meg. — És elmentem a boltba, és… és vettem neked egy csokit. — Felém nyújtotta a karját, és remegő kezében egy szelet csokit tartott. Felnéztem az arcába. Mosolyogni próbált, idegesen. Elvettem tőle a csokit. — Köszi.
— Szívesen — ragyogott, és hátrébb lépett. — Én most… én most elmegyek, szia. — Megfordult, és elszaladt.
Kijártam az általánost, majd a gimit, főiskolába kerültem, és kimaradt az életemből a diákszerelem, elutasítottam mindenki közeledését. Vártam a fiút a csokival, vártam, hogy újra összefussunk valahol. Sohasem láttam többé.
5.
— Alexa, mérd be a jelenlegi koordinátákat — mondtam az intelligens bumerángnak.
— Oké. Koordináták bemérve — válaszolt a női komputerhang.
— Alexa, számíts ki egy röppályát, amely visszavezet a jelenlegi koordinátákra.
— Oké. Röppálya megtervezve.
Hátraléptem egyet a szakadék peremétől, és nagy lendülettel elhajítottam a bumerángot. Sose láttam többé.
(2020. szeptember)
© 2020 Nagy Zoltán
Minden jog fenntartva.