Sparrow

A semmi ágán ül szívem,

körötte kék jégtengerek,
s idegen name-ű tartomány;
mellette csak bőregerek,
életének alkonyán
társa lesz a rút magány,
de addig még szétterül
egy maroknyi éhes esztendő,
belerúg, s repül
a madáretető.

A semmi ágán ül szívem,
lába lóg, a vörös róka
színe-szerű cseppek hullnak
kútjába a sötét múltnak,
hol a madár se járt velem,
hiába folyt. köv. a vérem,
szakadozott sebeimből
pénzem potyog és leszédül
kezem sápadt bőre szorít
ágat-bogat hirtelenül.

A semmi ágán ül szívem,
fejemből buborékok szállnak,
bele az égi szögesdrótba,
a falomb női hajkorona,
szélben lengenek a tincsek,
rózsaszín felhők nincsenek,
szívem ázik, reszket az ágon
talán már a másvilágon
sincsen nékem maradásom,
minek hát a bús gondolat,
a dróton úgyis kipukkad.

Szeretni kéne, de nem lehet,
a zöld sziget nem engedi
a szívemet.