Sparrow

Sírkövemre II.

Kétszer négy, negyvennégy,
sok idő egy univerzumban,
ahol több a sötétség, mint a fény,
több a jéghideg, mint a meleg,
több az oktalan, mint az okos,
és sanyarog minden érző lény.
Pillanatokra ragyog fel a nap,
és máris viharos ismét az ég;
szenved a szép és szenved a rend,
a legnagyobb öröm a béke, a csend.


Mikor egyedül élt, magány fojtogatta.
Mikor társsal élt — menekült volna.
Melyik bánat a kevésbé rossz,
mikor nemesebb vajon a lélek,
mikor helyénvalóbb a késpenge,
ha az élet túl lassan ölő méreg?
Betűket próbált könnyezni ő,
és egész életén át sírt ásott:
itt nyugszik egy nyugtalan lény,
ki egész életében ölelésre vágyott.